A fajok eredete - Ahogy Darwin ma látná

Darwin idejében az elterjedési viszonyok vizsgálata az evolúciós változások felismerésének eszköze volt. A helyzet mára megfordult: a fajok elterjedéstörténetét és evolúciós változásait molekuláris markerekkel követjük nyomon (filogeográfia). Ennek eszköztára a 2000-es években két alapvető módszer kombinált alkalmazásával bővült. Az ökológiai modellezés a jelenlegi elterjedési adatokat a globális klímaadatokkal veti össze, hogy ezek alapján meghatározza az adott faj ökológiai igényei alapján lehetséges elterjedését. Ha az elterjedési modelleket visszavetítjük az utolsó jégkorszaki klímamélypont rekonstruált éghajlati térképére, ebből kitűnik, hogy az illető faj hol vészelhette át ezt az időszakot. Ha a DNS szekvencia adatokat koaleszcencia szimulációkkal elemezzük, becsülhetőkké válnak bizonyos populációgenetikai paraméterek, pl. az, hogy a populációk szétválása, illetve szétterjedése hány generációval ezelőtt ment végbe, mekkora volt a populációnövekedés mértéke a legutóbbi jégkorszak óta. Ilyen vizsgálatok alapján mutatták ki, hogy míg a genetikailag leginkább elkülönült populációk általában a mediterrán régióban vannak, addig a genetikailag leginkább változatos populációik nem a mediterrán félszigeteken találhatók, hanem a mérsékeltövi közepes szélességeken, a különböző menedékterületekről északra terjedő népességek keveredése következtében. Ez egyben a maximális faj-diverzitás tartománya is számos élőlény-csoportban. A mediterrán área-gócok mellett azonban újabban számos ún. extramediterrán (kontinentális) fennmaradási és diverzifikációs központot is kimutattak. E tekintetben Kárpát-medence kiemelkedő szerepe rajzolódik ki számos élőlénycsoportban. A modern genetikai eszközök tárják fel a reproduktív izoláció kialakulásának módjait és eseménytörténetét, ezáltal a fajképződés térbeli-időbeli folyamatát.