Irodalmi körök, írótársaságok a reneszánszban

A magyar irodalomtörténet-írás narratívája erősen kapcsolódik az irodalmi csoportok történetéhez – modern magyar irodalmi élet kialakulását is ezeknek a csoportoknak a 18. századi kialakulásához köti a szakirodalom. A tudatos irodalmi élet működtetésének igénye azonban már jóval előbb, a 15. században megnyilvánult Magyarországon. Célom annak vizsgálata, hogy a már feltárt író és költőtársaságok létmódja és működési mintázata miként valósult meg. Hipotézisem szerint ezek a csoportok bár alapvetően a szerzetesrendek és vallási közösségek „textual communities” fogalmának megfelelően működtek, de alapvető változás, hogy tudatos irodalmi tevékenységre törekedtek. Olyan közösségeket hoztak létre, amelyek szándékoltan az adott társadalmi szerepeiken túl (nem azokkal ellentétben, de azok mellett) egy új identitás lehetőségét jelentették: a résztvevők nem egyházi és nem hivatali minőségükben szerepelhettek, hanem valamely irodalmi vagy tudós működést végző egyénként. Dolgozatom fő kérdése tehát az, hogy a vizsgált korai irodalmi csoportok tagjai műveik által miként és milyen közösséget képeztek maguknak. Ennek megismerésével kirajzolódik egy az újfajta, magukat irodalmi munkát végző, heterogén és egymás felé gyenge kapcsolatokon keresztül nyitott csoportok által létrejött  hálózat, amely a korban az irodalmi élet működésének modelljét mutatja.